A konzervatív kezelés nehézségei

A gerincferdülés (scoliosis) diagnózisa többnyire a serdülőkor küszöbén, egy testileg-lelkileg egyaránt kritikus életszakaszban kerül napvilágra. A betegségben érintett gyermekek hosszadalmas kezelés elébe néznek: a gerincferdülés konzervatív kezelése éveken át tartó, napi 23 órás korzettviselésből és szigorúan végzendő gyógytornából áll.

Ugyanakkor a korzettviselés - érthető okokból - a gyerekek nagy részének nem fizikai, hanem lelki nehézséget jelent. Először is, egy szinte teljesen ismeretlen segédeszközt kell elfogadniuk, elfogadtatniuk a környezetükkel, az életük részévé tenni, s ez a próbatétel gyakran meghaladja az erejüket. Másrészt a gerincferdülés természetéből adódóan az érintett gyerekeknek gyakran nincs betegségtudatuk (nem jelentkezik fájdalom és más klasszikus tünetek), így ennek hiányában elutasítják a korzett viselésének szükségességét és magát a kezelést is. A korzettviseléssel kapcsolatos jövőre vonatkozó félelmeik (esetleges csúfolás, bántás) miatt pedig legtöbbször igen nehezen vehetők rá az együttműködésre.

Támogatás

Cégünk felismerte és nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a gyerekek gyógyításában a fizikai állapotváltozásra való törekvés mellett kapjon legalább ugyanakkora szerepet a lelki terhek enyhítése. Ezt – többek között - közös programokkal, rendezvényekkel igyekszünk megvalósítani, amelyekkel megmutathatjuk a betegeknek és családjaiknak, hogy problémájukkal nincsenek egyedül, s így módjuk nyílik a tapasztalatcserére, a közösségi élmények által az érzelmi megerősítésre. A közösségi életet ünnepkörökhöz kapcsolódó játszóházakkal, kirándulásokkal, sportnapokkal, szülői klub működtetésével erősítjük. Az információs háttér és a betegek folyamatos kapcsolattartásának biztosítására internetes fórumot hoztunk létre.

 Közösségi élmények, tapasztalatcsere

    A közösségi élmények hatására a gyerekek más perspektívában láthatják betegségüket, bátorságot és erőt meríthetnek ezekből a kapcsolatokból; új barátokra találhatnak, akik igazán megértik őket. Sok esetben a különböző rendezvények vagy a tábor az első olyan hely, ahol őszintén beszélhetnek a korzettel kapcsolatos problémáikról. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a korzettviselésben az igazi segítséget a gyerekek egymásnak tudják nyújtani: a többiekkel való találkozás során általában feloldódnak, megnyílnak, s így ezek az alkalmak terápiás hatásúak lehetnek. A barátságokból, kapcsolatokból pedig erőt meríthetnek a kezelés továbbfolytatásához.

 

További információ:  www.gerincferdules.hu

 




  Programjaink                           Korzettes Táborok                   Segítség, fűzőt kaptam!